Jól le(be)égtem...1.
A világegyetem - Murphy - törvényei megint működtek.
Tegnap vendégek jöttek volna vacsorázni: szám szerint öten lettünk volna. Mivel tudom, hogy ismerőseim munkás hétköznapjai elég pörgősek, ezért úgy gondoltam, meglepem őket valami tartalmas vacsival - úgyis valószínű, hogy napközben nem nagyon jutottak ennivalóhoz, vagy szokás szerint tíz perc alatt kaptak be valamit a számítógép előtt ülve.
Szóval ki akartam tenni magamért és mivel mindenféle kampány ellenére nem vetjük meg a vöröshús fogyasztását, egyben sült sertéshús mellett döntöttem tarhonyával (ha valaki még a rendszerváltás előtti nevén ismerné, akkor úttörőgombóccal). Desszertnek fagyira és kerti gyümölcsöket szántam, így oldva meg időtakarékosan ezt a kérdést.
Nem kis harc árán kibányásztám a fagyasztóból a megfelelő alapanyagot (elgondolkodtam, hogy ehhez a művelethez kölcsönzök valakitől egy kisbaltát, vagy beöntök egy nagy pohár forró vizet, de győzött a józan ész). Cseppet kifáradva irány a mikró: hús be, kiolvasztási funkció elindítva.
Itt szeretném felhívni a figyelmet, hogy érdemes ellenőrizni, hogy valóban defrost funkcióra állítottuk-e a mikrónkat. Volt egy ezzel kapcsolatos csúnya esetem a fagyasztott málnával: azóta is hiába sikálom szódabikarbónával a mikrót, még mindig nem nyerte vissza eredeti fehér színét :(
A hús sütése közben elkészült a tarhonya is - mivel nem főzőtanfolyamon vagyunk, ennek elkészítési módjával nem untatnám az olvasókat.
Miután felhasználható állapotba került a husi, befűszerezve hagytam pihenni egy kicsit, majd kevés zsiradékkal, hagymával betettem egy zománcos, fedeles sütő-alkalmatosságba. (Mint a Römer topf, csak agyag helyett rendes zománcos edény.) Ez később sajnos végzetes hibának bizonyult.
Sütés közben folyamatosan ellenőriztem a hús állapotát (még meg is "hőmérőztem"). A sült húsokat jól átsütve szeretem és mivel ez egyben sült husinak készült, néha hosszabb-rövidebb időre magára hagytam. Sajnos a sütési idő vége felé is találtam magamnak valami elfoglaltságot. Egyszer csak fura, nem megszokott illatokra lettem figyelmes a konyha irányából. Persze, ilyenkor hiába a rohanás: mire a sütőhöz értem már jól odaégett a vacsora. A következő percekben sűrűn elhangzott Murphy neve - nem mindig hízelgő összefüggésben. Szóval álltam a konyhában a vendégeknek szánt sült romajai felett.
Gondoltam, megpróbálom menteni a menthetőt.
A helyzet analizálása után kiderült, hogy szerencsére csak a hús alja szenesedett el. Mit tehet ilyenkor az ember lánya?
Először arra gondoltam, hogy levágom a balesetet szenvedett részt és újra sütöm a húst, hogy alul is szép ropogós legyen. Ezzel a megoldással kapcsolatban 2 problémám volt: időhiány, illetve féltem, hogy a további sütés során a hús többi része égne meg.
Végül úgy oldottam meg a kérdést, hogy az égett részek eltávolítása után jól befűszereztem a húst és a csináltam rá némi barna mártást a hús szaftjából, amit szépen eloszlattam a problémás részeken.
Szerencsére a vendégeknek fel sem tűnt a dolog, sőt dícsérték az ötletet, hogy milyen ügyesen felhasználtam a sütés során keletkezett szaftot. (Itt jegyzem meg, hogy szerencsére egyikük sem rendelkezett sok éves tapasztalattal a főzés terén.)
Megkönnyebbülve, egy kellemes este után elbúcsúztam vendégeimtől. Eufórikus hangulatom egészen addig tartott, míg el nem kezdtem összeszedni a romokat. Akkor tört rám a felismerés, hogy valahogy el kell tűntetnem leégésem nyomait a sütőből...
